A minőségi idő megélése

Néhány hete a feladatok átcsaptak a fejem felett. Gondoltam magamba, no ennyit a minőségi időről. Se minőség, se idő...
Utazás, oktatás. Egyik városba be, másikba vissza. A munka után megélt időben gondolkodás, mit is lehetne másként csinálni.
Ilyenkor jönnek elő azok a képek, melyeket elmentünk az emlékek közé. A szép képeink legtöbbször azokhoz az eseményekhez köthetők, melyeket teljes szívvel megéltünk, élveztünk. Melynél azt mondjuk még ma is, hogy bárcsak tovább tartott volna! Bárcsak több lenne belőle!
Bennem, tavasz lévén egy hóvirágos hely jutott eszembe, melyet gyerekkoromban sokszor meglátogattunk és már alig vártuk, hogy szedhessünk belőle néhány szálat.
Ha akkor jó volt - gondoltam magamba - akkor most miért ne lenne jó?! Így felkerekedtem és ki egy hóvirágos helyre.

A látvány magáért beszél. Így az időmet meg tudtam sokszorozni. Egyrészt, végre olyat teszek, mi feltölt. Másrészt el tudtam azokba az emlékekbe merülni, mi hasonlóak voltak. Egyszerre tudtam megélni mindet.

A másik élményem az elmúlt időszakból egy film volt. Az időről szólt. Az életünk helyzeteinek újraéléséről, megváltoztatásáról. A megváltoztathatatlanság réméről, mint ledöntendő taburól szólt. A filmnek a vége tetszett a legjobban.


Ennek hatására egy elhatározásra jutottam, melyet a filmből vett egy mondattal fejeznék ki: "Mindannyian együtt utazunk az időben az életünk legtöbb napján. A legtöbb, amit tehetünk, hogy mindent elkövetünk, hogy élvezzük ezt a rendkívüli utazást."

Így próbálok ezután az utazásaimra, munkámra, a mindennapjaimra tekinteni...

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kép
A minőségi idő Bevezető gondolatok Amikor megszületünk, azért tesszük, mert itt a földön nem csak elakarunk tölteni egy rövid időt, hanem élni akarunk. Ez azt jelenti, hogy olyan időt szeretnénk eltölteni, ami hasznos. Hasznos számunkra, hasznos a környezetünk számára. Ennek a kettősségét egész életünkben érezzük. Számtalanszor teszünk meg olyan dogokat, amelyeket kevesen, vagy egyáltalán nem értenek meg. És mi mégis mennyire hasznosnak érezzük. Mennyire el tudunk merülni benne. A másik ilyen feszítő helyzet, amikor a környezetünkért teszünk olyat, amit mi nem érezünk hasznosnak. Ezeknek a helyzeteknek a jobb megértését segíti elő az idő. Ahogy bontakozunk ki sok dolog értelmét megtapasztaljuk, visszacsatolást kapunk róla. Itt is megjelenik az idő, mint tényező, de másként. Itt az idő a belátás a bölcsesség szinonimájaként értelmezhető. De ez sem természetes. Mindenki ismer idősebb embereket, akik nem bölcsebbek lettek, hanem csak öregebbek. Mindenesetre az idő esélyt ad a
További információk

Élethelyzeteink és a minőségi idő kapcsolata

Kép
A minőségi idő megéléséhez néhány gondolatot tennék hozzá Kerecsényi Évától: Van, hogy darabjaira hullott, szétesett, működésképtelen élethelyzetek elemeit próbáljuk újra és újra összerakosgatni. Heteket, hónapokat, éveket, értékes perceket, tengernyi időt elvesztegetünk azzal, hogy az egyes részeket felszedjük, elemezgetjük, ide-oda rakosgatjuk, próbáljuk a helyükre visszailleszteni őket, de mindhiába. A kirakós játék legfontosabb, legértékesebb darabjai elvesztek, eltűnt ek. Vagy talán sohasem volt teljes a készlet? Messziről jól mutatott, szemre tetszetős volt, és mi annyira szerettünk volna játszani, hogy sok apró, de igencsak lényeges alkotóelem teljesen elkerülte a figyelmünket? Utólag már felesleges a múlt ejtette sebeket feltépni és nyalogatni, nem kell, hogy árnyékot vessen a mára a tegnap, hisz az élet oly rövid. Játszani pedig kell, addig marad fiatal a lélek, amíg megőrzi játékos kedvét, amíg át tudja élni, s élvezni a játék örömét. Ehhez viszont nem ját
További információk

Meddig cipeljük terheinket?

Kép
Popper Péter gondolatát szeretném megosztani Veletek. A keletieknek van egy nem mindennapi legendája. Két szerzetes vándorlás közben egy megáradt patakhoz ér. Magas a víz, irtózatos mennyiségű sarat, törmeléket sodor magával. A patak partján áll egy nagyon szép lány, aki láthatóan azon vacillál, hogyan juthatna át a túlpartra, de nem mer belemenni a vízbe. Az egyik szerzetes szó nélkül a karjába kapja, és átviszi a vízen. Majd a két szerzetes folytatja a vándorútját. Este, mielőtt nyugovóra térnének, a m a másik szerzetes végül is kifakad: Hogyhogy te a karodba vetted, magadhoz ölelted ezt a lányt? Mi szerzetesek nem tehetünk ilyet! A társa azt feleli: Ide figyelj! Én ezt a lányt már órák óta letettem. Te még mindig cipeled? Nagyon pontos történet, mert arra világít rá, hogy egy ember miféle bűntudatokat, sérelmeket, megbántottságokat cipel egy életen keresztül, amelyek már rég elmúltak, nincsenek, és az erejüket kizárólag onnan kapják, hogy az ember újra és újr
További információk